REVIVAL - A népi kultúrák megőrzése Európában
▶Summary
A népi kultúra hagyományos tudását és örökségét szerettük volna a középpontba állítani, fenntarthatóságával együtt, és olyan tevékenységeken keresztül feleleveníteni néhány formáját, amelyek értel...
▶Objectives
A népi kultúra hagyományos tudását és örökségét szerettük volna a középpontba állítani, fenntarthatóságával együtt, és olyan tevékenységeken keresztül feleleveníteni néhány formáját, amelyek értelmet nyerhetnek a mai diákok életében. Ilyen például a kézművesség, a tánc, az éneklés, a népi színjátszás és a játék. Mindezt a gyakorlati és kreatív készségekre összpontosítva szerettük volna megvalósítani, így erősítve az önbecsülést, az identitást és a motivációt a különböző diákokban. Generációkat akartunk összehozni azáltal, hogy idősebb kézműves mesterektől tanulunk. Szerettük volna a tanulóknak lehetőséget adni, hogy megtapasztalják az önállóan végzett alkotó munka jó érzését, a kreativitást, a közösség érzését. Azt akartuk, hogy a tanárok kísérletezzenek és próbáljanak ki új módszereket, munkáltatási formákat és tevékenységeket: tanórán és tanórán kívül is. Mindezt egy határon túli magyar iskolával partnerségben akartuk megvalósítani, így egymást inspirálni és egymástól inspirálódni, kihasználni, hogy nyelvi akadályok nincsenek.
▶Activities
Azzal kezdtük, hogy újra felvettük a kapcsolatot a tanárok között: Google Meet, e-mailek és messenger segítségével. Az év során számos tevékenységet szerveztünk, és a diákok két projekttalálkozón mutatták be egymásnak és az iskolai közösségnek az eredményeket. Végül egy disszeminációs rendezvényt szerveztünk, amelyre meghívtuk kollégáinkat, a helyi iskolák tanárait és a szülőket.
▶Impact
Az eredmények a két iskolában szervezett tevékenységek voltak. Egymástól tanultuk. Lehetőség volt tanórán kívüli gyakorlati feladatok elvégzésére. A diákok egész évben néptáncoltak, valamint a találkozókon együtt és az disszeminációs rendezvényre készített végső produkcióban. Előadtak egy-egy betlehemes színdarabot. Kiváló népzenészek koncertjein vettek részt. Logókat, plakátokat és környezetbarát csomagolásokat terveztek. Hagyományos dél-alföldi mintákkal közösen falfestményt festettek a temerini iskola udvarán. Készítettek nemeztermékeket, kipróbálták a tojásfestést, a gyertyakészítést, a pirográfiát, a kötést, a fazekasságot és a hagyományos fahéjas fánk sütését. Fotópályázat valósult meg a hagyományos vidéki építészetről. Az iskolák udvarán gyógynövénykertek vannak. A diákok megtanultak vályogból házat építeni és zsírból, olajból szappant készíteni. Megismerték és felpróbálták a hagyományos népi ruhadarabokat. Vitát szerveztünk arról, hogy tudjuk-e hasznosítani a népi kultúrát napjainkban, és ha igen hogyan. A budakesziek kóruskoncertet adtak Temerinben. A két projekttalálkozó elősegítette a kultúrák közötti tanulást. A produkciókat és az elkészített tárgyakat bemutattuk a szülőknek és a helyi közösségnek. Záróesemény